Első ránézésre talán ez is egy sablonos gimis vígjátéknak tűnhet a kétezres évekből, ami arról szól, hogy még bulizzunk egy óriásit az egyetemi évek előtt, vagy igyuk le magunkat a sárga földig, és ne emlékezzünk rá kivel töltöttük az előző éjszakát, azonban, ahogy haladunk előre a cselekményben, ezek a feltevéseink úgy válnak köddé.

A Papírvárosok is megmutatja a gimis éveknek ezt a részét, de közben egy szép és cselekményes, romantikus vígjátékot kapunk, vegyülve azért némi izgalommal, rejtéllyel, így a thriller szerelmeseinek se kell azt érezni, hogy feleslegesen töltöttek el közel két órát ennek a filmnek a megnézésével.

A történet egy visszaemlékezéssel indít, egy gyerekkori barátságot bemutatva, amely később szerelembe csap át, de vajon plátóiba? Quentin Jacobsen (Nat Wolff) és Margo Roth (Cara Delevingne) kiskoruk óta ismerik egymást, mindig együtt játszottak, azonban az idő múlásával eléggé eltávolodtak egymástól. Quentin egy visszahúzódó, de annál céltudatosabb, tanulmányaiban kimagasló sráccá vált, miközben Margo egy igazi belevaló lány lett, akiért minden srác odavan a gimiben, és aki állandóan valami zűrbe keveredik. Nem túlzunk tehát, ha azt mondjuk, hogy az érettségi után valószínűleg máshol folytatják útjukat, de Quentin mégse tudja kiverni fejéből a lányt, dacára, hogy nem sok közös jövőt sejtet kapcsolatuk.

Az igazi áttörés és egyben a cselekmények láncolatát az indítja be, amikor Margo megjelenik a szerelmes kamasz ablakában, és egy kis éjszakai kalandra invitálja. Na de mielőtt bárki rosszra gondolna, csak arról van szó, hogy bosszút akar állni az exén, aki megcsalta, illetve minden barátján, aki tudott erről és nem szólt neki. Az éjszaka felejthetetlen nyomot hagy a srácban, miután diák csínyekkel megtréfálják iskola társaikat, és pár romantikus pillanatot megélnek együtt egy kiadós 8 órás alvás helyett.

Ha egy klisés, romantikus vígjátékról beszélnénk, akkor itt lenne az áttörés, és jöhet a rózsaszín köd, azonban itt ehelyett rejtélyek hadát kapjuk, ugyanis Margo nyomtalanul eltűnik, és semmi hír nincs róla az iskolában sem.

Quentin barátaival nyomozásba kezd, így Radar (Justice Smith) és Ben (Austin Abrams) becsatlakozik Margo megtalálásába, de úgy tűnik, nagy fába vágták a fejszéjüket. A lány ügyesen elszórta célállomásának morzsáit, Quentin számára pedig ez olyan, mint egy matek feladvány, és mindent megtesz azért, hogy sikerüljön.

Az egyik szálon tehát az izgalom és a kaland kibontakozását láthatjuk, míg a másikon középpontba kerül a szerelem, a szexualitás és a szokásos gimis dolgok, amiket egy 18 éves kamasz átél.

A karakterek közül is mindenki találhat olyat, akivel szimpatizálhat, legyen az akár a csendes stréber, a szex őrült srác vagy a romantikus főhős. A kamaszok, remélve, hogy megtalálják a lányt, egy hosszabb autós túrára indulnak, ezzel szabotálva a visszaérésüket az utolsó nagy bulira, az iskolai bálra. Itt aztán mindenkiből előtör a tinédzser ösztön, és Quentin magára marad, amikor barátai feladják a keresést, és visszaindulnak az expedícióról. 

De vajon a kitartás kifizetődik?

Quentin ösztönei ezúttal sem csalnak, és megtalálja Margo-t egy "papírvárosban". A lány karaktere abból táplálkozik, hogy nem tudja mit szeretne az élettől, csak csinálja, ami jön, keresi a kalandokat, és nincs konkrét célja. Mondhatni a 180 fokos ellentéte romantikus főhősünknek, akinek minden lépése már előre meg van tervezve. Elcsattan az első és egyben lehet az utolsó csókjuk, majd happy ending helyett a fiú visszatér szülővárosukba, hogy részt vegyen a bálon, míg Margo próbálja megtalálni önmagát. Az utolsó képsorokon már a kamaszok egymást túllicitálva táncolnak, és önfeledten szórakoznak az iskolai bálon, tudva, hogy lehet ez az utolsó közös bulijuk. 

Bohókás vígjáték vagy van mélyebb üzenet is?

Az imdb 6.2-es pontszám alapján lehet előbbi. Ugyanakkor amellett, hogy közel két órára visszakapjuk a gimis énünket, és nosztalgikusan gondolhatunk vissza azokra az önfeledt éveinkre, a film burkoltan üzen is nekünk.

Éljük meg a gimis éveinket, olyan minőségben, amilyenben csak lehet! Legyünk minél többet a barátainkkal, szórakozzunk, keressük a szerelmet, de egy ponton jöjjön elő bennünk a Quentin Jacobsen, aki pontosan tudja, hogy mit szeretne az élettől, és a céljai elérésének érdekében azt az ominózus csókot elrakja egy örök emléknek, de tovább tud lépni.

Talán a 6.2 egy kicsit szigorú értékelés, és én egy 7 pontot mindenképp adnék a filmnek. Tény, hogy nem járnak úgy az agytekervényeink a film nézése közben, mint egy Christopher Nolan rendezésű produkción, de az alap sztori rendben van, jók a karakterek, a szexuális célzatú poénok is átjönnek, illetve tökéletesen visszaadja a gimis hangulatot egy kellemes nosztalgiával egybekötve. Nincs más hátra, mint betankolni rágcsával, és felmenni a Disney-re, ugyanis a Papírvárosok elérhető rajta!